Település:
Pest megye, Budakalász
Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikus Kert

A Gyógynövény Kutató Intézetet kertjének növényeit a bennük termelődő kémiai anyagok alapján mutatja be, innen ered a különleges név. Ez Magyarországon egyedülálló, de még világszerte is csupán néhány kemotaxonómiai alapú élőnövény-bemutatót ismerünk.
A Kert története
A Gyógynövény Kutató Intézetet 1915-ben alapították azzal a fő céllal, hogy biztosítsa az akkori háborús időkben a növényi gyógyszer-alapanyagok iránti kereslet kiszolgálását új hatóanyagok, illetve további, termesztésbe vonható fajok kutatásával. Másfelől az intézet feladata volt a múltban is, hogy biztosítsa a különböző gyógyszerkutatások nyersanyagát.
Az Intézet bemutatókertje 1984-ben létesült. Korábban ugyanitt már létezett az Intézet Agronómiai Osztályának telepéhez csatolva egy botanikus kert, ezt azonban az 1965-ös dunai árvíz teljes növényállományával együtt elpusztította.
1980-ban jelent meg Rolf Dahlgren svéd botanikus új szempontú, a zárvatermő növényeket magába foglaló fejlődéstörténeti rendszere, amely a korábbi, alaktani-egyedfejlődési vonások mellett figyelmet szentelt a növényekben előforduló vegyületek (pl. alkaloidok, fenoloidok, glikozidok, terpenoidok) jelenlétére vagy hiányára. Ezért nevezik rendszerét kemotaxonómiai rendszernek.
A GYNKI új bemutatókertje Tétényi Péter akkori igazgató terveinek megfelelően a Dahlgren-rendszer diagramszerű ábrázolásának síkbeli megvalósítása, élő növények beültetésével. Ezzel a kemotaxonómia elgondolása és elmélete szemléletessé válhatott az érdeklődő gyógyszerész, biológus, agrár- és kertészmérnök hallgatók, de az érdeklődő laikusok számára is.
Botanikai értékek, gyűjteményi sajátosságok
A rendszerezés elvének ilyetén ábrázolása egyben fejlődéstörténeti törzsfa is, amelynek térplasztikai megjelenítése a kert elején helyet is kapott. A bemutató tehát a kémiai rokonságok élő szemléltetése. A Kert ebben a vonatkozásban egyedülálló Magyarországon, sőt világszerte is csupán néhány Dahlgren rendszerű élőnövény-bemutató ismert. Ezek közül a legjelentősebb a nagy koppenhágai egyetemi botanikus kert, Dahlgren korábbi munkahelye.
Bár a telepítés során elsősorban arra törekednek a fenntartók, hogy minden csoportból a gyógynövények kerüljenek az adott parcellába, sok esetben csak a közeli rokon dísznövények, vadon termők láthatók beültetve. Ennek oka részben az, hogy sok természetes csoport szabadföldi bemutatása nem valósítható meg: ezért is egészíti ki a gyűjteményeket a Hollandháznak nevezett üvegház. Másfelől az európai gyógyászat általánosan ismert és használt gyógynövényei nagyon eltérően oszlanak meg az egyes csoportokon belül.
A Kert gyűjtőköre az említett módon igen speciális, kiegészül a hazai védett gyógynövényflóra, a hagyományos Kárpát-medencei gyógynövény-fajták és a közeli Pilis-Visegrádi-hegység jellemző gyógynövényeinek gyűjtésével és – ezzel párhuzamosan – megőrzésével.
A gondozott gyógynövények sorában számos olyan faj található, amely a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos drogforrásként szerepel, pl. a fokföldi áloé, a tasmániai havasi eukaliptusz, a rozella, a rozmaring, az articsóka vagy a szentjánoskenyérfa.
Más fajok pedig helyi (etnobotanikai) jelentőségűek, vagy egyéb használatban levő (ún. medicinális) gyógynövények. Zömük a Kárpát-medence lakója, de megtalálható a Kertben az indiai selyemmályva, az álombogyó vagy a szent bazsalikom, amelyeket az indiai ájurvédikus gyógyászat használ,.
Természetvédelem
A kert 2003 óta védett terület. Gyűjtőköre kiterjed a hazai védett gyógynövényflóra elemeire, melyek közt találunk alig ismert, illetve népszerű, látványos fajokat is. Néhány példa: festő csülleng, bókoló gyömbérgyökér, kenyérbél cickafark, gyapjas gyűszűvirág, sárga kasvirág, pettyes orbáncfű, kitaibel-mályva, homoki szalmagyopár.
Oktatás és kutatás
Az Intézet minden évben fogad gyakornokokat a gyógyszerész-, agrár-, vegyész- és biomérnöki képzőhelyekről. A gyakornokok betekinthetnek az itt zajló agrár-, analitikai-, gyártó- és minőségbiztosítással foglalkozó egységek munkájába. Pontos képet kapnak a gyógynövényekkel és a növényi gyógyszerekkel, készítményekkel kapcsolatos feladatokról. Az Intézet rendszeresen fogad szakdolgozat- és PhD témákat is.
A Kert folyamatosan látogatható, és a szakvezetés részletesebben kitér az egyes növényekre és azok terápiás alkalmazására is, mely hasznos információ a szakterülethez közeli témával foglalkozó szakembereknek, például gyógyszerészeknek, de a növénykedvelő érdeklődőknek is.
Nyitvatartás
Hétköznap 10:00 és 15:00 óra között, előzetes bejelentkezéssel látogatható. Időpont egyeztetés lehetséges a +36 26 340 533/162 telefonszámon vagy a következő címen: latogato@gynki.hu.Árak:
ApróVilága Magazin ajánló









ApróVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








