Budakalász Békásmegyer felé eső határán, a ma Berdó-hegynek nevezett plató déli szegélyénél helyezkedik el az a forrásvízi mészkőbánya, amelynek kőzetanyaga 2000 éve meghatározó jelentőségű szűkebb és tágabb környezetének építészeti kultúrájában.

A földtanilag fiatal képződmények közé tartozik, kora mindössze 800–900 000 év között van. A pleisztocénben a Würm-glaciális idején egy viszonylag hosszú és keskeny édesvízű tóban keletkezett édesvízi mészkő, azaz travertino. A tófenékbe nyíló források sok oldott kalcium-karbonátot hoztak felszínre. A viszonylag nagy nyomásnál feltörő langyos források vize az alacsony nyomású környezetbe kerülve elvesztette CO2 tartalmának jelentős részét így felbomlott a kalcium-hidrokarbonát egyensúlya, felszabadult közben egy vízmolekula és kivált a kalcium karbonát: Ca(HCO3) – CO2+H2O+CaCO3. A CaCO3 a növény szárára és levelére csapódott ki és rövid idő alatt megölte a növényt, amelynek lágy részei elbomlottak és a helyükön maradt üregek okozzák a forrásvízi mészkövek jellegzetességét, a lyukacsos szerkezetet. A budakalászi mészkő az évszakok változásáról is ad információt, mivel nyáron lényegesen kevesebb lösz került a tóba, így a kőzet színe világos elefántcsont színű. Télen a behordott anyag jóval több, ami a keletkező mészkövet világosbarnára színezi . A kőzet így válik kétszínűvé és veszik fel a rétegek a moduláló vagy traverzáló formát.

Ezek a mészkőfajták egyben „tanúhegyek” is, mivel a 900 000 évvel ezelőtti erózióbázis szintjét is jelzik, amely azóta hozzávetőlegesen 100 méterrel csökkent. A budakalászi bánya megnyitásának ideje 92–93 körüli időre tehető, akkor helyezték az egykori Aquakwinkwe település helyére a Szerémségből a XII. légiót, amely azután kiépítette Aquincumot, csak amíg a kelták nyelvén az aquakwinkwe jó vizet jelentett, a latin fordításban ez öt vízre sikeredett és ezt a nevet örökölték a magyarok. A légió mérnökei hamar megtalálták kiválóan alakítható, faragható forrásvízi mészkövet és Aquincum építményeinél jelentős mértékben felhasználták. Gyakorlatilag az összes oszlopot, oszlopfőt, de számos sírkőemléket, kőszarkofágot is ebből a likacsos szerkezetű mészkőből faragták ki. Biztos, hogy a középkor folyamán is felhasználták az itt fejtett mészkövet, a török megszállás másfélszáz éve során viszont felhagytak itt a kőfejtéssel, olyannyira, hogy az 1760-as években már nem is tudták a látható gödrök mibenlétét, „Alte Keller”-nek nevezték azokat. 1879-től az olasz származású Fabro Miklós kezdett újra kőtermelést a régi, felhagyott bányában. Itt fejtették ki a budapesti Hősök Tere trianoni kőszarkofágját, amelyet kőlapokkal burkolva a második világháború után átkereszteltek az „ismeretlen katona sírjává”. A háború a tulajdonost és az itteni kőbányászást is elsodorta.

A másik, – még ma is működő mészkő bánya innen mintegy 5 kilométerre északnyugatra, a Mantovacz-hegy oldalában található. Ezen a helyen Tura Jakab nyitott kőfejtőt 1894-ben, földesúri engedéllyel. Itt napjainkban szabályos kőtömböket, vékony burkolólapokat, kváderköveket, kerti burkolólapokat fejtenek és árusítanak.

Vannak, akik - nem tudván a másik, ma már nem működő egykori bányáról - tévesen ehhez a működőhöz kapcsolják a „római korban nyitott” téves eredetet.

Forrás:Wikiwand