Település:
Hajdú-Bihar megye, Debrecen

Létrehozva:
2022-01-06 19:06:52


Szabó Magda Debrecene


"Minden ember külön világ, egy sem ismétli meg önmagát.” Szabó Magda

Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet)

tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori

diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi

Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években rövid ideig Páhi (Bács-Kiskun megye) községben is tanított.

Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és

Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt.

Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát,

valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal,

például a Danaida vagy a Pilátus.1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati

világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály

rendes tagja lett 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című

könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

 

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. 1987-es regénye,

Az ajtó először 1995-ben jelent meg angolul Stefan Draughon fordításában, 2015-ben pedig Len Rix fordításában.

Regénye felkerült a The New York Times 10-es listájára. Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték,

szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla. Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi

otthonában, olvasás közben érte a halál. 

Szabó Magda

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

ApróVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

ApróVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »