A szőlőkereskedelem volt az egyik megélhetési forrása a falu lakóinak.

A 18. században a néptelen Diósdra betelepített németajkú svábok elsősorban mezőgazdasági dolgozók, kisebb mértékben iparosok voltak. Az ide költözők szőlőültetvényeket telepítettek. Ahhoz pedig, hogy szőlővel foglalkozhassanak, szükség volt pincékre is. A ma is meglévő pincék a domboldalon kerültek kialakításra. A mai Béla utca és a Szabadság út közötti területeken, valamint a volt „Rádióadó” alatti dombokon.
A település a dombok alján terült el. Minden szőlőtermelő gazdának volt külön pincéje a falu területén. A környező települések közül elsősorban a törökbálinti lakosoknak volt Diósdon szőlő területük és pincéjük.
A pincék kialakítása nagyjából a következő szerint történt.
Nagy faajtók azért voltak rajtuk, hogy akár lovas kocsi és nagyméretű szüretelő kádak is elférjenek. Jobb oldalon volt az úgynevezett szőlőszoba, amelyben a télire felakasztott csemegeszőlőt tárolták. Még karácsonyra is ezt a szőlőt hordták Budapestre  a piacra. A szőlőkereskedelem volt az egyik megélhetési forrása a falu lakóinak.
Néhány lépcső vezetett az úgynevezett présházba, ahol a szőlőt taposták, darálták, majd a hatalmas beépített préseken préselték a szőlőt, ebből nyerték a mustot, és onnan hordták le a pincébe. A pincék hossza eltérő volt, általában az ott elhelyezett boroshordók mennyiségétől függően.
A pincék padlása széna- és szalma tárolóként funkcionált, valamint gabona és kukoricatárolásra.
A fiatalok házasságkötés után, amíg nem volt önálló lakásuk, addig a pincében, a szőlőszobában laktak.

A Tájház épületét az Önkormányzat az 1990-es évek elején vásárolta meg a háború előtt kocsmárosként dolgozó Schober Mihály örökösétől.  Schober Mihály hatalmas szőlő területekkel rendelkezett a falu mezőgazdasági területein. Saját maga készítette borát árulta a Szent István téri lakása melletti kocsmában.  Jelenleg már tisztán pinceként működő kevés található a falu területén, átépítésre kerültek és lakásként funkcionálnak.

Az 1997-ben felavatott Tájház maga is hagyományőrző. Mint ahogy említettem, településünk szőlőtermő vidék volt, sok-sok borospincével. E borospincék egyikéből – feltételezhetően a legszebből – alakították ki a Tájházat. A 12 méter hosszú boltíves pincében az 1800-as évek berendezéséhez hasonló asztalokat, padokat helyeztek el. A falakon, a téglaborítású padozaton régi mezőgazdasági eszközök, különböző szerszámok láthatók. A padlás egykoron gabona és takarmány tárolására szolgált. Ma hangulatos helytörténeti múzeumként funkcionál, ahol elődeink lakberendezési és használati tárgyaival ismerkedhet meg a látogató. A Tájház e hagyományőrző feladatán túl gyakran helyszíne különböző városi és családi rendezvényeknek.

A Tájháztól északra helyezkedik el az úgynevezett Ófalu. amely meglepően hűen őrzi az elmúlt évszázadok hangulatát. Keskeny, tekervényes utcácskáiban 1800-as években épült, ma is használatban lévő pincéket, modern lakóházzá átépített egykori présházakat szemlélhet meg a látogató. Legrégibb lakóépületei közül néhány közel kétszáz éves, kis ablakos, famennyezetes házacska. E hajlékok rendre úgy épültek, hogy az épület konyhájából juthatunk le a pincébe.

Forrás:

diosd.hu

tajhazszovetseg.hu