Település:
Zala megye, Zalavár


Zalavári Római-Katolikus templom


RÓZSAFÜZÉR KIRÁLYNÉJA-TEMPLOM

 

Római Katolikus Egyház

Cím: 8392 Zalavár, Dózsa György u. 27.

Telefon: +3630/153-1151

 

E-mail: zalaszabariplebani@gmail.com

 

Plébánia: Szűz Mária Neve Plébánia Zalaszabar (8743 Zalaszabar, Kossuth L. u. 2. )

 

Az egyhajós, keleti tájolású, félköríves szentélyzáródású templom a szentély felől kontyolt nyeregtetővel készült. Nyugati, háromszögű oromzattal lezárt homlokzatán szegmentíves bejárat található. Csehsüveg boltozatos hajója és negyedgömb boltozatú szentélye van.

 

A templom 1746-ban kőből és téglából épült, kelet-nyugati fekvésű kis épület volt, ami 1875-ben leégett. Egy évvel később újra építették, majd a mai neoromán templom építése 1914-ben kezdődött meg északi-déli fekvéssel. Az első világháború miatt 1923-ben készült el a tervezett két torony helyett egy toronnyal. Az el nem készült torony helyén a Szent Sír-kápolna található, amit 1924-ben Vörös Józsefné Bősze Anna ajándékozott az egyháznak az első világháborúban elesett férje és sógora emlékére. A templom freskóit 1971-ben Károly Gyula keszthelyi festőművész készítette. Anyakönyvei 1749-ben kezdődnek, tanítót az 1740-es években hívtak be.

 

A plébániaház a templom mellett áll, ami 1736-ban készült feljegyzés szerint vesszőkből és sárból épített kicsi ház volt egy szobával és egy kicsi konyhával. 1748-ban az épület leégett, majd csak a 19. században építették újjá. A ma is álló épületet 1846-ban Bajom István mérnök tervei alapján Frohner József keszthelyi kőművesmester építette. Az épületben négy szoba, két cselédszoba, konyha, két éléskamra és pince található. Tartozott még hozzá húsz szarvasmarhának és négy lónak való istálló, harminc sertés számára ól, cséplő pajta, tyúkház, tágas udvar és kert.

 

2011-ben történt a templom utolsó felújítása, amikor az épület külső-belső festése, tetőcseréje, a torony belső faszerkezetének és tetőszerkezetének megújítása, valamint a harang- és óraszerkezet automatizálása történt.

 

2013 óta minden évben felépül az ország egyik legnagyobb betleheme, melyet helyi fiatalok építenek fel az adventi időszakban. A különleges beltéri bibliai életkép minden évben több ezer látogatót vonz a településre.

 

A nagyszülőktől az utókorra örökített, felújított szobrok és felajánlott figurák díszítik a betlehemet.

 

A várakozást szimbolizálja, hogy minden héten Mária és József egyre közelebb kerül a jászolhoz, melybe Szenteste kerül be a kis Jézus.

 

A mindösszesen 50 négyzetméteres betlehemhez közel 2 köbméter fenyőgallyat, mintegy 40 láda mohát, megközelítőleg 800 kilogramm terméskövet, 3 talicska homokot, 2 vödörnyi kőport, 100 méter tetőlécet, 10 tábla osb lapot használnak fel, s kivilágított patak és tavacska is helyet kap az alkotásban. Bármilyen monumentálisak is az adatok, a lényeg nem ezekben rejlik. A készítők szabadidejükben építik évről-évre a betlehemet, hogy másoknak örömet szerezzenek, segítsenek karácsony lelkiségére hangolódni és átélni az ünnepet.

 

Búcsú: október első vasárnapja

 

 

 

 

 

ApróVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

ApróVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »