A Stramtura-völgyben túráztunk

Kategória:
Utazás, Élmények, beszámolók

Cikk írója:
Oláh Rita


A Stramtura-völgyben túráztunk


A hétvégén a Stramtura-völgyben túráztunk, mely egy romániai patakvölgy, később egy kisebb bályos falun megy keresztül. Szerencsénk volt, mert odafele úton végig esett az eső, és akkor is amikor befejeztük a túrát. Épp csak addig nem, míg a túra tartott. Először egy kőkapuhoz értünk oda, amelyről nem sikerült jó fényképet csinálni. Végig a patak melett mentünk, ami nagyon szép volt.

 

 

 

Útközben a patakon sokszor át kellett kelni. Már régebben is voltunk itt, de akkor sokkal kevesebb víz volt a patakban, így akkor kevésbé tűnt vészesnek.

Szerencsére azóta sokhelyre hidat építettek, az egyik helynél pedig pallókat tudtunk a víz fölé tenni. Két érdekes, nagyon nehéz patakátkelésünk így is volt. Még jó hogy valkik gumicsizmában voltak, így bel tudtak teljesen álni a mélyebb vízbe és tudtak segíteni.

Útközben nagyon sok szalamandrát láttunk. A barátom még sosem látta ezt az állatot közelről. Én már igen.

Közben szép kis házak és szép alakú szalmabálák is voltak.

Amikor a túra végetért eleredt az eső.

Ekkor még mentünk egy helyre. Egy kilátó volt tervbe. Az időjárás miatt választani lehetett, hogy oda, vagy az ugyanott levő kristálybarlangba megyünk el.

Mi a barlangot választottuk, noha voltunk már ott most is nagyon tetszett, hisz én már rég elfelejtettem hogy milyen. Ez a Barlang Biharrósán található. Benne három denevért is láttunk közvetlen közelről, még alvó összecsukott szárnyú állapotban, hisz ilyenkor ők még téliálmot alszanak.

A barátom ilyet se látott még ilyen közel. Én már igen, de mégis jó volt újra. Nekem a denevér az egyik kedvenc állatom.

Itt fénykép nem készült.

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

ApróVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »