A szeretetért nem kell fizetni.

A szeretet mindent legyőz!
"Egyszer volt egy farmer, aki el szerette volna adni a kiskutyáit, ezért úgy döntött, hogy hirdetést tesz a 4 új gazdira vágyó kölyökről.
A kerítésére tűzögette a hirdetéseket és már épp az utolsónál járt, amikor valaki megrántotta a kezét.
A farmer lenézett és nem látott mást, mint egy kisfiút egy óriási mosollyal.
Uram, én meg akarom venni az egyik kiskutyát.” – mondta a fiú.
Hát, ezek a kutyusok fajtiszták, azért nem lenne olcsó mulatság neked.”
A kisfiú megvakarta a fejét majd belenyúlt a zsebébe és egy kis szatyrot húzott ki onnan. Megmutatta a farmernak: „Van 39 centem, az elég lesz ahhoz, hogy megnézzem őket?
Persze, válaszolt a farmer majd füttyentett egyet Dolly. Gyere ide, Dolly!
Dolly kiszaladt a kutyaházból mögötte pedig 4 szőrpamacs rohant. A kisfiú szeme csak úgy ragyogott.
De még mielőtt a kiskutyák odaértek volna, a kisfiú valamit mozogni látott a kutyaházban.
Egy másik szőrpamacs jelent meg lassan, feltűnően kisebb volt, mint a többi.
Lecsúszott a rámpán. Utána pedig furcsa módon, ügyetlenül próbálta meg utolérni a testvéreit.
Én őt szeretném, mondta a kisfiú a nyomorék kutyusra mutatva.
A farmer letérdelt majd azt mondta a kisfiúnak: Fiam, te nem szeretnéd azt a kutyát. Soha nem lesz képes szaladgálni és játszani veled, ahogy ezek az egészséges kutyusok tennék.
Amint a kisfiú ezt meghallotta, hátralépett majd feltűrte mindkét lábán a nadrágot. Mindezt azért tette, hogy megmutassa a térdétől lefele két acélmerevítőt visel a végén egy speciális cipővel.
Visszanézett a farmerra majd azt mondta: Látja uram, én sem tudok igazán jól szaladni, a kutyusnak pedig szüksége van valakire, aki megérti őt.
A fiúnak könnyekkel a szemébe, a farmer lehajolt majd óvatosan fölvette a kiskutyát, odanyújtván a kisfiúnak.
Mennyit kér érte? kérdezte a fiú.
Semmit nem kérek. A szeretetért nem kell fizetni."
ApróVilága Magazin ajánló

Közeli kirándulástippek 5.
Utazás, Élmények, beszámolók
Érdemes Jászberény környékére is ellátogatni.

Minden héten egy fotó kihívás 32. hét
Történetek, Emberi történetek
A múlt héten én egy textúrás fotót csináltam. Ez fent látható. Először nem árulom el, hogy mit ábrázól. P ...

A hörcsög és társai
Cukiságok, Állati cukiságok
Cuki és sétáltatni sem kell: kisigényű háziállatok elfoglalt embereknek

Egyedül is cselekedhetünk! – 7 okos tipp a környezetszennyezés ellen
Életmód, Élet
Napjaink egyik legnagyobb globális problémája a környezetszennyezés. A világ országai megoldásokat keresnek arra ...

BK4 oil CAS 91306-36-4
Kedvencek, Kedvenc zenék
BK4 oil CAS 91306-36-4

"B" terv önellátásra
Életmód, Élet
Az én önellátási tervem része

Minden héten egy fotó kihívás 25. hét
Történetek, Emberi történetek
A műlt héten én nem voltam a városon kívül. A kertünkben viszont munkálkodtam, és ott fotóztam ezt a félig el ...

Orosz zsoldosok gyülekeznek Kelet-Ukrajnában, az orosz szakadárok által irányított területeken – értesült a Reuters.
Nagyvilág, Nagyvilágban történt
A hírügynökség forrásai az erősítések érkezését azzal indokolták, hogy a szeparatisták az Ukrajna elleni v ...

Korinthoszi-csatorna
Utazás, Élmények, beszámolók
A Korinthoszi-csatorna 6343 méter hosszú mesterséges víziút Görögországban, az Égei-tenger és a Jón-tenger között.
Helyi látnivalók

Komló Városháza
Baranya megye, Komló
Hivatalos ügyek intézésének a központja

Debrecen harminc év távlatából
Hajdú-Bihar megye, Hajdú-bihar megye
Debrecenbe kéne menni, visszatérés 30 évvel ezelőtti önmagamhoz.

Andrássy út
Budapest, 6. kerület
Az út a Belvárost köti össze a Városligettel.

Helikon Park
Zala megye, Keszthely
Keszthely határán belül nincs nagyobb kiterjedésű, egybefüggő zöldterület a 17 hektáros Helikon parknál. Az 1 ...

Stefánia Szeged
Csongrád megye, Szeged
A mai körutas-sugárutas városszerkezet az újjáépítés eredménye.

Tájház, Alkotóház, Viselettörténeti babamúzeum
Nógrád megye, Vanyarc
Látnivalók Vanyarc község településen

Vanyarc Evangélikus Templom
Nógrád megye, Vanyarc
Vanyarci Evangélikus Templom bemutatása

Dávidföld
Baranya megye, Komló
Dávidföld a Baranya megyei Komló egyik városrésze.

Séta Sóskúton
Pest megye, Sóskút
Barangoljuk egy kicsit körbe a községet; képes beszámoló következik.
Helyi Programok / események

Jazz koncert
Programok
K127 Jazz Klub

Rendezvényeidre vevők vagyunk!
Programok
A mi programunk az, hogy a TE rendezvényed sikeres legyen! Népszerűsítsük együtt rendezvényeidet.

Mélypont
Programok
Szervezett kerékpártúra, túravezetővel

Szegedi Informatikai Gyűjtemény
Programok
Fantasztikus állandó kiállítás, amelynek gyűjteménye különös időutazásra hívja – a legmodernebb technika ...

Világ gyalogló hónapja/napja
Programok
Október 1-én rajtolt a Világ Gyalogló (Hó)Nap. Összesen 344 nevezés érkezett be hozzánk az egész hónapban zaj ...

LÉGY AZ ANGYALUNK!
Programok
Ismersz olyan szegedi családot, akik nélkülözve, nehéz helyzetben várják a Karácsonyt? Segítsünk együtt!

PUSZTAFUTÁS 2022 RÉVBÉRPUSZTA
Programok
2022. április 24-én újra Pusztafutás, immár 7. éve.

LÉGY AZ ANGYALUNK!
Programok
Ismersz olyan szegedi családot, akik nélkülözve, nehéz helyzetben várják a Karácsonyt? Segítsünk együtt, indu ...

Szegedi gyermekprogramok 2021
Programok
Szegeden változatos, igen gazdag programkínálat várja a városban élő gyermekeket, gyermekes családokat szabadide ...
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Kastélykert Fogadó, Szeged
Csongrád megye, Szeged
Gyönyörű környezet, finom ételek, színvonalas kiszolgálás.

Szeged-Étterem
Csongrád megye, Szeged
Étterem és Bor Bár 6723 Szeged, Széchenyi Tér 9.Nyitva este 22:00-ig

Bohém Caffé & Pizzéria
Tolna megye, Dombóvár
Egy csendes és nyugodt részen található kis étterem és kávézó a városközpontban. Kiváló minőségű ételek ...

Helyi étterem, szállás bemutatása
Budapest, 1. kerület
Helyi étterem, vendéglátóhely, szálloda bemutatása

Slim40 fogyókúrás italpor
Pest megye, Vecsés
Eladási ára 17537

Jenei Vendégház Érd
Pest megye, Érd
Szállást adnak ki meghitt, barátságos környezetben.

Legyünk partnerek!
Pest megye, Diósd
Jelenj meg ajánlataiddal Hirdető portáljainkon, vagy Partner Magazinjainkban!

Lópofa Csárda
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
A Lópofa Csárda 1989 májusában nyitotta meg kapuit a kiskunmajsai gyógy-és élményfürdő által beindított, nö ...

Véredben a segítség
Pest megye, Budakalász
2022. január 18-án, 14-18 óra között újra véradás lesz a Faluházban.