Közeli kirándulástippek 5.

Kategória:
Utazás, Élmények, beszámolók

Cikk írója:
Oláh Rita


Közeli kirándulástippek 5.


2015-ben voltunk Jászberényben, ahol minden évben megrendezik a Csángó fesztivált. Egy közeli tanyahely szálláson voltunk, ami nagyon szép volt, de sajnos nem tudom ajánlani, mert már nem emlékszek az adataira. Innen mentünk be Jászberényre. A fesztiválon főleg moldvai zenét játszó együttesek, táncosok voltak, meg a Cimbalibend is részt vett rajta. Volt fölszálott a pávás műsor, ahol mivel ügye Csángó fesztivál a Vaszi Levente is ott volt, aki mellesleg az én kedvenc szereplőm volt.

A fesztiválon kívül egyéb környékbeli dolgokat is megnéztünk. Egyik ilyen a Jászberényi állatkert, mely nagyon kicsi, kevés állatal, de mégis érdekes, mert itt szinte mindig látványetetések, bemutatók vannak minden állatal. Pl. majmokkal, vidrával, pelikánnal. Az én kedvencem a holló volt, aki nagyon sok mindent tudott. Pl. szín szerint odavinni a kupakot. A fényes csillogó tárgyakat ő különösen szerette. 

Érdekes télen, vagy tavasszal menni, mikor lehet a pingvinekkel sétálni. Mi ilyenen még nem voltunk, de szeretnénk egyszer elmenni. Nyáron a nagy hőségben viszont ez nincs.

 

A másik látványosság, amit érdemes felkeresni a tóalmási kastély. Ez egy keresztény szervezet tulajdonában van, akik minden évben ilyen irányú táborokat csinálnak itt játékos feladatokkal. De mindenki számára látogatható az udvar és az akadálypálya. Itt például olyan feladatok vannak, hogy egy libikókaszerűt ki kell egyensúlyozni három vagy négy személynek, hogy vízszintesen álljon. stb.

A pingvinsétáltatós képen kívül a többi a saját fotóm.

 

 

ApróVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »